redirect
Jobban tetszik a wordpress.com felülete, most ott írok, érzésem szerint maradok is ott.
fene az önállóságba
Megszállottja vagyok az önállóságnak, a teljes függetlenségnek, és ez rossz. Egyszer valamikor eldöntöttem, hogy másra úgyse számíthatok, csak magamra, ezért teljesen független leszek mindenkitől. Erre szokás mondani, hogy nemes cél. Nemes, de ki a szarnak nemes ez? Mindenkitől függetlenül élni olyan, hogy nem osztom meg az élményeimet mással, nem kérek másoktól semmit, nem traktálom őket a történeteimmel (hisz nehogy elkezdjen rajtam gondolkodni, mert akkor valaki már fog rám gondolni, úristen, nem vagyok egy földtől elrugaszkodott senki!) és az életemben minden helyet én töltök be. Nem marad másnak hely. Ez egy ideig jó, amíg a rossz függőségeket hagyom/tolom ki az életemből, de így a jót sem engedem be. Sose kérek. Nem kérek pár percet valakitől, egy szívességet, nem kérem, hogy jöjjön el velem ide vagy oda és így nem adom meg a lehetőséget másnak, hogy kifejezzék bármilyen szeretetüket felém, vagy egyáltalán a jelét annak, hogy tudomásul vesznek.
Az alapvető értékeimet szeretném megváltoztatni. Megtanulni kérni, és adni. Nem mindenben a teljes önállóságra törekedni. Nem törekedni azonban nem lehet, csak törekedni lehet valamire (még pontosabban, csinálni lehet valamit, vagy nem csinálni, a törekedés az olyan, mint a fontolva haladás, azaz a toporgás). Meg szeretném osztani az élményeimet legalább néhány társammal.
#200
valami hiányzik. csak érzem, nem tudom megfogalmazni. de mi a fene lehet ez?
a szeretet nyelve
Elolvastam a múlt héten kölcsönkapott Egymásra hangolva könyvet Gary Chapman-től. Ebben leírja azt az öt szeretetnyelvet, amit legtöbbször alkalmazunk a kapcsolatainkban. Ő csupán öt nagy kategóriába sorolta be őket, nekem ezek jónak tűnnek, eddig mindent lefedtek.
Tapasztalatai szerint (és az enyém szerint is) mindenkinél más-más fontosságúak az egyes nyelvek, legtöbbünknek van egy elsődleges szeretetnyelve, amelyre a legérzékenyebb. Általában mindegyiken értünk valamennyit (="tudunk pár mondatot azon a nyelven"), de előfordulhat, hogy valakit teljesen hidegen hagy, vagy zavarja az egyik nyelv (pl. az érintések sokakban negatív kicsengésűek lehetnek, ha úgy tanulták, hogy ne érintsenek meg másokat, vagy valaki nem érti, hogy a társa miért takarít ki mindennap a szobájában, mert nem ismeri a szívességek nyelvét).
Leírta a szeretet-tank fogalmát is, amelybe egyszerűen belefoglalta a társas szükségleteket, ez a Maslow-féle modellben M3, esetleg M2 a biztonságérzet miatt, a lényeg, hogy beleillik és nem mond neki ellent.
Mi lehet az én szeretet-nyelvem? Nem biztos, hogy ezt most meg tudom mondani, mert úgy érzem, hogy szinte üres a szeretet-tankom (olyan 2-3/10 lehet :) ). Ezért szoktam nagyon örülni, amikor valaki kifejezi a szeretetét irántam, és alig tudok a bőrömben maradni olyankor. Ezért is van az, hogy mindenféle szeretet szívesen fogadok, bár némi súlyozást tudok találni közöttük.
- Elismerő szavak: De ritkán kapok ilyet. Pedig olyankor nagyon jól esik, egy-egy elismerésre napokig aktívan emlékszem és felidézem. Komoly jelölt az elsődleges szeretet-nyelvemnek.
- Minőségi idő: Erre szoktam törekedni, mert szeretem, szeretek a másikra teljesen odafigyelni. Ebből egész sokat kapok és adok, de nem vagyok tele szeretettel, ergó ez nem tűnik elsődlegesnek.
- Szívességek: Örülök neki, nem kiemelkedően, mert rettentő önálló vagyok és abban hiszek, hogy ami megtehető egyedül, azt meg tudom tenni. Ha valaki kéri, akkor szívesen megteszem.
- Ajándékok: Zero. Jó, jó, de nem hatnak meg, csak egy picikét. Adni viszont imádok. :)
- Testi érintés: Ez nagyon intenzív, ezért most szeretet-hiányban nagyon hatékony nekem. Viszont igen esetlen vagyok benne, sok esetben félek, megijedek a kifejezésétől, mert otthon nem láttam ennek jelét. Nagyon jól esik, amikor kapok belőle, és én szeretek adni is, mert azt hiszem, hogy a másiknak is jól esik (ha nem hozza tudtomra, hogy neki ez kellemetlen).
Ebből azt látom, hogy az elsődleges nyelvem vagy az elismerő szavak, vagy a testi érintés lehet, utóbbiban nem vagyok biztos, mert túl kevés a mintavételezésem belőle. Utána jön a minőségi idő, a szívességek majd az ajándékok.
Tessék itt a recept, ha valaki szeretne. :)
öngyógyítás
Régóta hiszek az öngyógyítás erejében. Ha a testem képes volt felépíteni önmagát a növekedésem során, akkor képes lehet arra is, hogy karban tartsa magát. Nem vagyok orvos, nem értek hozzá, hogy miként működik, de az evolúció hatékonyságának hála, talán nem is kell tudnom. :)
Azonban azt tudom, hogy ha jót teszek vele, akkor rendben tudom tartani. Ha nem teszek jót vele, akkor le fog romlani.
Ha már leromlott, akkor nagyon aprólékos figyelemmel kell lennem iránta, hogy képes legyen meggyógyulni, visszanyerni a régi erejét. Mert képes rá. Most is sikerült úgy meggyógyulnom egy ronda megfázásból (volt benne homlok- meg fülfájás is), hogy csak C-vitamint, mézes teát és egy kis köptetőt szedtem. Sokkal barátságosabb felállás, mintha antibiotikumot is ettem volna, mert az előbb kinyírja a szervezetemet (vele együtt ugyan a bacikat is), majd jóval tovább áll visszanyernem az erőmet.
nehéz dolgok
A "nehéz" egy bonyolult fogalom, sokan, én is rosszul használtam, használom. Mivel a nehezet sokszor a lehetetlennel kötjük össze (ami ugye a mindennapokban igen ritka jelenség, a tudományt ne keverjük ide), ezért én inkább felhagytam a nehéz használatával.
Mert mit is jelent pontosan?
nehéz: olyan tevékenység, aminek a megoldásához számottevő fizikai vagy mentális energiát kell mozgósítani, vagy az elvégzőjétől speciális tudást követel meg.
Ez sehol sem jelenti azt, hogy lehetetlen, csupán ügyesen kell nekiállni és a belefektetendő energiát a megfelelően kis lépések során tudjuk a probléma megoldására fordítani.
To change anything in the world
Just change yourself and (your) world will follow.
It's so f-ing amazing.
dokinál
Múlt héten meglátogattam a Csernus Dokit, amolyan kontrollként, rég voltam, és már ideje volt.
Amit tanultam, dióhéjban:
Elkényelmesedtem. A miértjének a története, ahogy most látom: Nyáron nem éltem kényelmesen, viszont nagyon rugalmasan és gyorsan. Ez jó volt. Az új helyzetek hozták a rugalmasság szükségletét én meg megszoktam azt, hogy nincs megszokott és kényelmes életritmusom. A koliváltás, a sulikezdés (azaz a régi közegbe visszakerülés) és az ismerősök időhiány miatti eltávolodása okozott egy törést. Miért? Mert próbáltam lemásolni azt, amit addig csináltam, de azt nem alakítottam át az új környezethez, ezért a sok fel nem dolgozott feszültséget valamilyen kényelemmel pótoltam. Ez nagy hülyeség ám. :) Az egyszerűség az kényelmetlen, a kényelmetlen gyors reagálásra és rugalmasságra sarkal. A gyors döntések pedig egy élettel és kalandokkal teli életet jelenthetnek. Az egyszerűség űzése egy picit indukálja a jó életet. És fontos, hogy a változás fájdalommal jár(hat). A változáshoz vállalnom kell a fájdalmat. A fájdalom nem rossz dolog, ez irányt, mértéket mutat.
Ahhoz, hogy jól érezzem magam, sok-sok szükségletemet ki kell elégítenem. Persze leszarhatom őket, de akkor nem is fogom magamat jól érezni, úgyhogy inkább foglalkozom velük. Ahogy napról-napra éhes leszek és ezért eszem, úgy érdemes az önbizalmamat is feltöltenem, mert az is csak a mára érvényes. Hogy lehet feltölteni az önbizalmamat? Hogy megteszek olyan dolgokat, amiktől félek. Ezek elsöprő többségben pillanatnyi lehetőségek, amikkel vagy élek akkor, vagy soha többé. És tudom magamról, hogy gyáva vagyok, hogy ezt nagyon-nagyon alaposan eltanultam a szüleimtől, és ez átitatja mindennapjaimat. (Esetleg, esetleg! évek során, hosszú TA és sorskönyvi fejtegetés után csökkenthetem a hatását, de eltüntetni nem fogom tudni, ezért jobban teszem, ha megtanulok vele élni.)
Ha tudom magamról, hogy gyáva vagyok, akkor éberen figyelve észrevehetem azokat a lehetőségeket, amiktől irtózom, amik kurva kellemetlenek, és amikből életet lehelhetek magamba.
Az érzések gyorsabbak, mint a gondolat. Ez miért van?
Az éberséget csak a jelenben tudom fenntartani. A megoldás, hogy továbblépek az életemben, a saját életemben. Bevállalok sok kellemetlen szitut, minél több kihívásba teszem bele magamat, és folyton kilépek a komfortzónámból. Bele fog telni még néhány évbe, hogy kikerüljek a kamaszkorból. Jó évek lesznek. :)
Az őszinteség mindent visz. Ez egy alaptulajdonsága a szabad embereknek.
Az oktatás értelme? esetleg érdeme?
16 év után megszerettem tanulni. Kellett hozzá idő. Érzem, hogy ez most már így is marad, és ez így jól van.
Okosság
Megkaptam ma a Mensa IQ teszt eredményét és a hivatalos teszt szerint a 130-134-es tartományba esem bele az IQ mértékét illetően. Ez kb. a felső 2%, úgyhogy lehetek Mensa-tag. :) Kíváncsi vagyok, milyen lehet az, lehet hogy találkozom hasonlóan gondolkodókkal. Az pedig felettébb érdekes lesz. :)
ünnepek
Írtam egy hosszú postot, de mégse postolom ki, mert esetleg bántó lehet valakinek.
A lényege annyi, hogy nem biztos, hogy túl hosszú időre haza szeretnék menni karácsonykor.
A kisebbségi szerep
A kisebbségi szerep az én értelmezésemben az, amikor nem az akarok lenni, aki épp vagyok, hanem valaki másnak a testébe, személyiségébe vágyom. Az oka az, hogy magamat lebecsülöm, nem tartom magamat annyira jónak, mint a másikat, és arra vágyom, hogy az ő életét éljem. Nem fogadom el, hogy vannak szükségleteim, és hogy ezek ugyanolyan fontosak, mint mások szükségletei. Miért nem fogadom el? Valószínűleg valamilyen mintában úgy tanultam meg, hogy gyengeség, ha szükségleteim vannak, "nem férfias dolog a sírás", ahogy Csernus röviden összefoglalta. Pedig dehogynem, az egy nagyon alapvető érzelmi kifejező eszköz.
Milyen szükségletek azok, amiket rossz passzban nem fogadok el?
Megint Maslow szerint mennék végig a dolgokon, az a legegyszerűbb:
- egy simogatás, egy ölelés és a szex fontosságát (ne tessék csodálkozni, én is emberből vagyok, még ha néha robotnak is tűnök),
- a barátság, a társaság és az intimitás fontosságát minden nap (nem csak hetente egyszer van szükségem társakra és beszélgetésre, hanem minden nap, így a közvetlen környezetemre is számítok és építek),
- mások tisztelete, a tisztelet másoktól (ha tevékenykedem valamilyen közös dologban, ha segítek másnak, ha más segít nekem, akkor ott bizony illik a tiszteletet, a szeretet kimutatni)
Ezek összesége lesz az önbizalom, számomra. Másnak biztos más hiányzik, nekem ezek. És az önbizalom megléte után már jó úton vagyok afelé, hogy egy olyan életet éljek a holnapi nap is, amit élvezek és amiben megtalálom a kihívások újdonságát.
És milyen az, amikor jól vagyok? Ilyen:
Spontán mosolygok, minden mondatom végére szmájlit írok. :) Random embereknek segítek az utcán, nem-random embereknek segítek bárhol, amíg az nem nagy munka nekem, barátoknak segítek, akár ha még munka is az nekem (ezek vegyíthető szintek). Élvezem a napot, a szelet, az esőt, a havat, a meleget, a hideget, az éjjelt, a reggelt, az estét, érzem, hogy élek. Kajálás közben minden zajt lekapcsolok és a falatokat külön-külön megízlelem, beleélem magam a kajába és valami isteni ízeket tudok ilyenkor felfedezni (ez asszem az étkezés megtapasztalásának tanulása áramlatban). A munkámban örömömet lelek, megoldandó feladatot rejtvénynek látom, és ha unalmas dologgal találkozom, akkor megpróbálom minél érdekesebben megoldani. A tanulásban addig olvasok utána a dolgoknak, amíg kristálytiszta nem lesz, mert egyszerűen érdekel, hogy hogy van, hogy működik. Ilyenkor szoktam hirtelen wikipédia-cikkeket javítani és/vagy írni, mert szeretnék hozzáadni valamit a közösséghez. Nem félek bemutatkozni bárkinek, és teljesen őszintén mesélek magamról, mert tudom, hogy ez vagyok én, nincs titkolnivalóm, azt adom, aki vagyok. Olyan egyszerűnek, rejtvény nélkülinek élem meg az életemet ilyenkor, hogy nem értem, hogy lehet ez más napokon bonyolult, kacifántos, miért nem élvezem minden másodpercét az életemnek. Nem zökkentenek ki az élet kis hibái a kerékvágásból, mert vagy instant megoldom őket, vagy érzem, hogy meg tudom őket oldani és nem problémázok rajtuk. A nagy hibákat pedig végiggondolom, és ha túl nagy nekem, akkor szégyenkezés nélkül segítséget kérek, mert szabad egy-egy feladathoz elégtelennek lennem, nem vagyok istenből.
Hogy érem el a jókedvemet? Semmi trükkös nincs benne, odafigyelek arra, hogy minek a hiányát érzem, ez milyen szükségletemre vezethető vissza, és igyekszem azt kielégíteni. Ennyire egyszerű asszem. Nekem se megy sokszor, mert nem mindig ismerem fel, hogy mi az, ami tényleg hiányzik, és néha nem tudom megoldani, hogy meglegyen mindenem egy-egy szükségletem kielégítésére. Viszont mindennap igyekszem, újra-újra megpróbálom, és szép lassan megtanulom őket. (Igen, most tök pozitív vagyok.)
Wow, ez a kis írás, ez a gyűjtemény arról, hogy miként éreztem már magamat, amikor jól voltam, teljesen feltöltött energiával, és élveztem az írását. Lehet, hogy megfontolhatnám az írói karriert is. :)
a fokmérő
Akkor vagyok jól, ha a munka és a tanulás játék, ha még a kisebb kellemetlenségek sem lohasztják le a jókedvemet és lelkesedésemet.
Egyébként eszembe ötlött, hogy kimaradt az évek óta szokásos őszi pihenőhétvégém (amik korábban Patca, Bakony, Tátra voltak), és most jól esne elvonulni a dolgaimtól 2-3 napra valahova ismeretlen környezetbe, barátokkal.
útválasztók
(azaz routerek) (mély levegő, nem akarsz felpofozni, megnyugszol :) )
Csalás-e az, hogy ha magas pszichikai energiaszinten a problémákat elvágjuk és nem beléjük esve végigszenvedjük őket?
Én azt mondom, hogy nem, mert azt az utat már egyszer megjártuk, megszenvedtük, mert anélkül nem is tudnánk, hogy meg lehet oldani máshogyan is. Ez pedig azt jelenti, hogy egyszer már "megfizettünk" érte, tehát szabad rövidebb és könnyebb módon megoldani, ha újra szembekerülünk vele. Ez benne van a kempós Dojo kunban is:
“Nem az az igazi harcos, aki száz küzdelemből százat megnyer, hanem az, aki egyet nyer meg, de azt harc nélkül.”.
Van egy ezzel ellentétes elv is, nem emlékszem, hogy melyik keleti filozófiában olvastam (talán Popper Péter: Az önmagába térő ösvényben), ami azt mondja ki, hogy mindig a legnehezebb utat kell választani, mert abból lehet a legtöbbet tanulni. Nem vagyok benne biztos, hogy ezt hogyan kapcsolták össze a régiek, én úgy gondolom, hogy ha már végigjártuk egy probléma megoldásának a nehéz módját, és meglátjuk a lehetőségét annak, hogy azt könnyen és nehezen is megoldjuk, akkor már választhatunk a két út között. Ekkor bölcsebbnek tartom a könnyebbet választani, mert kevesebb energiát fecsérlünk el vele, ergó messzebbre juthatunk vagy több erőnk maradhat saját vagy mások számára.
időigényes meló ez
A délutánom első felét azzal töltöttem, hogy igyekeztem megfelelni valamelyik régi feladatomnak (hát persze, hogy a kisebbségi szerepem egyik körének).
A második felében rájöttem erre és azt azzal töltöttem, hogy érvénytelenítsem ezt a parancsot. Ez tök jól ment, csak a holnapi nap megeshet, hogy megint ugyanazzal a régi feladatommal a fejemben kelek fel, és néhány órát rá kell szánnom az érvénytelenítésére.
Milyen módon tarthatom fenn a parancstalan állapotot? :)
A fegyelem és a gondolatok szabad áramlásának kapcsolata imho
Azt hiszem, hogy a fegyelem azért fontos, mert a fegyelem során tudok vigyázni az érzéseimre, vigyázni, hogy ne alulérzékeljem őket (pl. nálam: a szeretet, vonzódás) vagy hogy ne túlérzékeljem őket (pl. nálam: letörés, megbánás). Ha alul- vagy túlérzékelem őket, akkor a gondolataimat is torzítani fogják az érzelmeim, mert az érzelmeim adják a motivációt, a pszichikai energia jelentős részét (azt hiszem, hogy a jelentős része az az egész része, ezt még nem gondoltam végig). Ha torzak a motivációim, akkor a gondolataim sem lesznek tiszták.
Felmerült bennem, hogy ezzel a fegyelemmel nem korlátozom-e be magamat gondolatszinten, de úgy érzem, hogy nem. Ugyan nem élek át olyan szélsőséges érzelmeket, mint fegyelmezetlenül, de a tiszta gondolkodás és érzékelés segítségével sokkal jobban tudok más érzéseivel azonosulni, és megérteni őt, még ha szélsőséges is. Azaz a szélsőséges érzéseket csak "szimulálom", cserébe a többi érzésem tiszta, torzítatlan lesz, és nem görbe tükrön keresztül szemlélem a világot.
Megéri ez a vásár? Meg, mert a szeretet és boldogság csak a tiszta érzéseken keresztül lehetnek száz százalékosak, és ezekért megéri a szélsőséges, negatív (de érzelmileg mégis nagyon intenzív) érzelmeket beáldozni.
Az álom
Tökjó dolog egy tökjó álomra négy nap elteltével is részleteiben emlékezni.
Egy macera van vele: megvalósítani.
Viszont cseppet sem tartom lehetetlennek.
változni márpedig kell
mai (meg tegnapi, meg múltheti második, szal eléggé) kedvenc:
majd írok is, de sűrű volt az este, bár nem volt olyan jó, hogy ilyen sűrű kellett volna, hogy legyen. de már megálmodtam, hogy milyen lenne a jó este, valami tervem már van is a megvalósítására.
erő
Tegnap tíz pomodorot is megcsináltam és benn voltam 4 óra reaktorfizikán. Végig pörögtem és éreztem az erőt a folytatáshoz. Ma nem érzem. Pedig tegnapra 6 órát aludtam, mára 8-at, ergó semmi köze az alvásmennyiséghez. Az emberekhez van köze. Tegnap reggel órán már ismerősökkel tudtam beszélgetni, este meg két körgyűlésem is volt, és tele voltam inspirációval. Ma reggel egyedül kezdtem a napot, de nem beszéltem meg senkivel a napi terveimet, ötleteimet, nem kaptam visszajelzéseket, nem voltam motiválva. Csinálgattam ezt-azt, de közel sem úgy, mint tegnap.
btw a flow és a pomodoro vegyítése használhatónak tűnik, legalábbis kódolás során, részletesebb beszámolónkat később tesszük közzé.
random
ez neked is szól, nekem is szól:
Bízz a véletlenben! Eddig is bejött, ezután is befog, csak ne várd görcsösen, mert akkor el fogod szalasztani a pillanatot.
Egy mostani kedvenc számom, ami eszembejutatta, hogy milyen gyönyörű nyelv a spanyol és hogy mennyire szeretném megint tanulni:
